Szép napot mindenkinek!

 Wenep számláló zoli! 

Wenep DJ zenedoboz DJ Zoli!A zene dobozom megtalálható a - http://wenepzoli.mlap.hu -honlapomon!Köszöntelek it a Wenep Dj zenék Dj zene dobozzal ! Halgasd ezeket a ütös zenemüveket! Ezek a Wenepzoli zenemüvek saját szerzemenyeim ,halgatni lehet bármikor!Egy a kikötésem csak !Ne lopd el ,mert az enyém a szerzői jog!Remélem tetszenek a szerzemények és ha tetszik halgasd bátran mert szivvel lélekkel készitettem neked ,hogy ebben e szép müfajban,egyedi és külőnleges zenét halgatshas!Tisztelettel:Wenepzoli!

Wenepzoli!! Goethe Ezer alakba rejtőzhetsz Ezer alakba rejtőzhetsz előttem, Csupa-kedvesség, látom, mind te vagy, futhatsz, csodák varázs fátyolába szőtten, s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy. A karcsú ciprus ifjú erejében, Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy, s folyam zsongó hullámtengerében, Csupa-Hizelgés, ott is csak te vagy. Ha a szökellő vízsugár kibomlik, Csupa-Játék, nekem az is te vagy, a felhőben amely épülve omlik, te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy. Rét szőnyegében ragyogó virágok: te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy, hol ezerkarú repkényt kúszni látok, óh Csupa-Ölelés, ott is te vagy. Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre, Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy, a tiszta ég szent legét belehelve, Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy. Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem, Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy, és mikor Allah száz nevét idézem, minden nevének visszhangja te vagy. Kérdezd Szeretlek-e? Kérdezd: szeretlek -e? s megmondom én, hogy Szeretlek, mert ezt mondhatom, De ne kérdezd: mennyire szeretlek? Mert azt én magam sem tudom! Azt tudni csak, hogy mély a tengerszem, De milyen mély? nem tudja senki sem. Mondhatnék esküt, hosszú és nagy esküt, Az ég felé tartván kezem, Hogy szívem minden dobbanása érted, És egyedül érted leszen, Hogy öröklámpa benne a hűség, Mely még ott lenn a föld alatt is ég. S mondhatnék átkot, hosszú és nagy átkot, Mely mint a villám érjen el, S égesse, tépje lelkemet legmélyebb Pokolba mártott körmével, Ha elfeledlek téged, kedvesem, Sőt, ha rólad csak megfeledkezem. Nem mondok esküt és átkot. Jaj annak, Jaj, akit ez tart vissza csak. Én eskü, s átok nélkül is örökre Lelkem lelkében tartalak, Ott fogsz te állni magasan-fényesen, Mint a tejút a legmagasabb égen. Hajas György Csak jó. Az álom is csak Téged rajzol fel, Pár vonal, karc, álmommal felel, Mint ablak porába húzott kusza ábra: Kileshetsz általa a fényes napvilágra. Így képzelheted a kinti világot, Százszínű szivárványt, fekete virágot, Kavargó lelkednek édes kínjait, Mik élővé festik buja, vad vágyaid. Bolondos táncot járnak apró, zöld najádok, Elménkbe feslett képet villantó tündérlányok, Vágyaink lámpását gyújtják meg nevetve, Lobbantva minket is, színes szerelemre. És nem lessük már, hogy nappal van, vagy éjjel, Eltelve egymással, szerelemmel, kéjjel. Kit érdekel, hogy álom, vagy valóság? Csak jó, hogy a miénk, e kábult, szép boldogság. Álarc Tudtam a neved, de nem tudtam, ki vagy? Azt hittem, mindenki álarcot mutat. A mögött embert hiába keresek, Álca az egész, semmit se lelek. De nézem a szemed: a szemed ragyog! Álarctól ilyet sohase kaphatok. Érzem a bőröd: puha és meleg, Az álarc kemény, fagyos és rideg. Kezemben arcod, szemedben szíved, Csak nékem szóló, csöndes üzenet. Tartalma titok, és az is marad, Nem adják vissza felszínes szavak. A titok a tiéd és talán az enyém lesz, Nem tiéd, nem enyém: miénkről beszélek. Álom az egész, vagy inkább... rege? Égi csoda: de leginkább mese. Mese, hol minden és mindenki szabad, A rossz elvész, a jó megmarad. A mese a miénk, az élet írja, S mi benne lesz, a kettőnk titka. Tudom a neved, s már tudom, hogy ki vagy. S ha mégse? A mesében mindent szabad. Szaladni, repülni: várnak az egek, Csillagok leszünk egy álom - föld felett. A Szerelem Mint a gyertya lángja, billeg jobbra-balra, Néha meg meg áll, fel fel szökik a magasba. Hol izzó forróság öleli körül, mi égeti tested, Melegség, melytől néha el is veszíted eszed. Fényt gyújt, a mindennapok szürkületébe, Így adhat boldogságot, e két ember szívébe. Egy dobbanás, melyből érzi, s már tudja, Ő lett az, ki már tested lángjának rabja. A szerelem is ilyen, amire tudni kell vigyázni, Mint a gyertyaláng, holtodig tudna szikrázni. De ha e láng már éppen hogy csak pislog, Kialszik az érzés, s nem lesz már több szépség. Itt jártam én is, a boldogság lángja között, Mely gyönyörű fénnyel, szívembe költözött. Fel fel lobbant mindig, újra és újra éltünk, De a dobbanás halkult lassan, már csak féltünk. Bennünk ezt a fényt, már nem élesztette újra, Rá is lépett egyszer, ne emlékezzen a múltra. Eltűnt belőlem a napfény, mely életem övezte, A sötétség mi maradt, a többit mélyre temette. Hosszú idő után, talán újra lobbanhat a pici láng, Más fénnyel ég, mégis, néha stabilan áll. De mi ez? ha nem ugyan azzal a lánggal ég? Még nem merült feledésbe, a múltbéli kép. Néha nem jön még a szó, könnyes a szem, nézi. Egy ölelés és lobban, mikor nem láthatja senki. Fel fel szökik a magasba, újra izzik a vágy, Újra dobbant a szív, s ő már nem hagy el talán. Érzi a kicsi gyertya, már nem tud ellene tenni, A szív már lobban, hiába is akarna menni. De egyszer, talán majd újra teljes fényében ég, Minden pillanat, újra szép, s eltűnik a régi kép. Szerelem Megmondani nem merem Benned szerelmemet lelem Mindennap látni Téged oly jó De nem hagyja el a számat szó Minden lehetséges meghitt nap A viselkedésem engem is becsap Hiszen érzem szívemben emléked S akaratlan gondolatoktól elégek Mennyei nap, mikor láthatlak Minden pillanatával vágyhatlak S meglopva magamba zárhatlak Bezárt reményem nem menekül Ezáltal én sem vagyok egyedül Szívemmel amit érzőn érted teszek Ezt mind lopva hiszem, tiéd leszek Közeledbe férkőzöm, ha kell egészen Ezt teszem dobogó szívvel merészen Képzelem, ajkadon érlelő csókomat Melyhez társítom őszinte bókomat Ezt próbálom elképzelni egész este Amint, képed emlékemből meglesve Magamat melletted igaz párként látom Ezzel nyugszik, testem s jön az édes álom! De nem ad megnyugvást az éjszaka Nekem Hisz szívemmel kell éreznem Te vagy Életem Hozzád visszatérő álmomban boldogan indulok De utam során a sötét mélybe folyton zuhanok A zuhanásból felébredek egy csöndes parkban Tavaszi szellő simogatja a természetet halkan Messziről felsejlik egy alak, mely még halovány Közelebb érve látom Ő lehet az a Kedves lány Kiért születik a meghitt boldog legbelső érzés Vigyázni, félteni vágyom az általa tett lépést Szemembe most a reménytől szökik egy könny Mely eltakarja Édes énedet, s érzem újabb jön Pedig ez nem valóság csak tudat játéka az álom De akkor is kettőnket hiszem egy párként látom Könnyeim letörlöm s indulok utánad át a tereken A hozzád vezető járatlan utat szívemmel keresem Ha bárki álmomba titkon belesve Téged láthatna Őt is ugyanez a bódító szerelem vágyával áthatja Fürkésző utam Te utánad az egyetlen reményem Ahogy egy csillag sem magányos odafent az égen Telis tele van egymás fényét vágyó csillaggal az ég Hidd el Kedves, szívemmel már én is vágyom rég Megfogni egy szerető társ kezét, ki szemembe néz S e tekintetbe lényem egésze érzem, ahogyan elvész Ugye bízhatok benned, bár csak álom, el nem hagysz S minden megálmodott éjszaka újra velem maradsz Így nappali kudarcaim elviselni már nem bánom Mert leszállva az est, szívemmel hozzád vágyom! Vörösmarty Mihály Ábránd Szerelmedért Feldúlnám eszemet És annak minden gondolatját, S képzelmim édes tartományát; Eltépném lelkemet Szerelmedért. Szerelmedért Fa lennék bérc fején, Felölteném zöld lombozatját, Eltűrném villám s vész haragját, S meghalnék minden év telén Szerelmedért. Szerelmedért Lennék bérc-nyomta kő, Ott égnék földalatti lánggal, Kihalhatatlan fájdalommal, S némán szenvedő, Szerelmedért. Szerelmedért Eltépett lelkemet Istentől újra visszakérném, Dicsőbb erénnyel ékesíteném S örömmel nyújtanám neked Szerelmedért! Harcos Katalin Még várlak Minden óra és perc közelebb hoz. Még várlak. Hiszem, hogy megérkezel. Talán ehhez a rőt alkonyathoz te adsz majd színt, amíg beléveszel. Súgom magamnak: sokat ne várjak, hiszen enyém volt annyi minden más: család, gyerekek, munka olyan mód ahogy teljesüve szinte már csodás... De a verőfény után is szép lehet a lenyugvó Nap sugározta pír& Az alkony még hozhat olyan szépeket, milyet csak ember elképzelni bír. Várom hát, hogy mégis megjöjj végre! Úgy várlak már, miként egy Messiást. Utolsó ajándékként életemben elképzelem, hogy végre rám találsz. Rám nevetsz, szemedben szikrák gyúlnak amint megérintem az arcodat. Derűs szívvel magamhoz ölellek, s közben fülem beissza halk szavad. Még egyszer szép leszek. Utoljára. Csak, hogy téged boldoggá tegyelek. Nem nézek félve éveim sorára, s hálásan szorítom a két kezed. Te átölelsz, és én úgy szeretlek, ahogyan nő már csak akkor szeret, ha tudja, hogy már nem kap több szerelmet, mint az utolsót, az egyetlen egyet. Még várlak, bár alig hiszem már rég, hogy mégis egyszer majd megérkezel. Szívemben most is ott lebeg az árnyék, pedig tudom, hogy bízni, s hinni kell... Boldog álom Éjjel álomvágy hajtott feléd, Besuhantam Kedvesem, melléd. Átölelt lágyan szellőkarom. Átjárt a végtelen nyugalom. Odasimultam óvni álmod, Együtt élni a boldogságot. Összefonódva eggyé lenni. Nem mérlegelni, csak szeretni. Sóhajtottál ölelve párnád. Riadtan odabújtam hozzád, Azt hittem ébredsz, lejár az álom Megtörik nyugalmas boldogságom. Halkan suttogtad: Édes Párom! Egyetlenem! Örökké várom, Hogy csak az enyém légy Életem. Azután nem válunk el sohasem. Válaszoltam a suttogásra: Megígérem, Életem társa, Neked adom halálig életem, Nem válunk el Kedves, sohasem. Boldog mosolyt láttam arcodon. Ismét átölelt két karom. Nem is tudom, mikor múlt az álom Ébren is éreztem a boldogságom. Várnai Zseni Síró szemek Én sokat nézek a síró szemekbe S éjente magam is sírok sokat És messze, zord sötét tájak felől Magamba szívom a bánatokat. Mi messze zajlik vérző távolokban, Mind megtalál és mind olyan enyém, Hogy arcomat sápadtra komorítja S ifjú szememből is elfogy a fény. Pedig Te, Kedves, itt vagy és szeretlek, Virággal kén' övezni homlokom, De ajkamon, lásd, könnybe fúl az ének, Ciprus vagyok én minden sírokon. Tán elveszítlek így, hisz vannak vígak, Feléd hajlók és könnyen nevetők, Én nem tudok, mert hallom, akik sírnak, És egyre telnek, mind a temetők. Lásd, így vagyok, szomorú két szememmel, Lelkem mélyén bús dalok zengenek, Kacagások, víg játékok helyébe, Nem tudom én, elég-e ez Neked? Mert jaj nekem, síró szemekbe néztem, S most minden könny az én szememben ég, Mosolyogni meg közben elfeledtem... Lehet-e engem így szeretni még? Hiányos lét Mond, hová bújnak a szavak A szívem most oly hallgatag Szeretném Neked elmondani Mit e kicsiny szívből hallani Oly nagyon vágyom Hozzád Ahogyan szíved, Te is adnád Mennyire csodás hinni létünk Elfogni a szerelmes kis énünk Megpróbáltuk átadni másnak Ám éreztük hazugság, látszat Mikor két szív nem úgy szeret A másik nem úgy fogja kezed Hátunk mögött hagyva múltat Nyújtsunk mi egymásnak újat Mutassuk meg édes szerelmem Mikor nem kell félve felelnem Most egy érzés a szívemből szól A felelet, mennyire is hiányzol Nem lehetünk még együtt édes Az időm e földön, tudom véges Mégis oly örömmel nyújtom át A szívemből hallatszó dallamát Annak az igaz érzésnek: hiány Meghallom, szívem értünk kiált Kérem az angyaloknak hadát A szívem a szerelem hatja át Tudom meg kell szenvedni azt Ami most elhozhatja a vigaszt Abba a halálos, magányos életbe Amiben a szív örökké szenvedne Mégis az angyalok meghallgattak S egy reményt, egy esélyt átadtak Két vérző szív, gyógyítja egymást S az élet tesz még egyetlen csodát Az élet forrása, nékem a szerelem Ezt bármikor bárkinek én felelem Mert begyógyul a múlt, a fájdalom Elveszni szívem, már nem hagyom Megtaláltál, oh egyetlen angyalom Szerelmes életem én Neked átadom Érzed Te is, ugye milyen boldogság Amikor a szerelem testünk járja át Mikor érezzük, igen megérkeztünk A karjaiba annak kit úgy kerestünk Kinek boldogan átadjuk földi énünk Kivel eggyé válva, örömmel élünk Mikor a mosoly önként van arcodon Mikor gondolsz rám fénylő hajnalon Hisz, ott vagy a reggeli napsütésben A testemet melengető, apró fényben Mely cirógat, ahogyan Te is tennéd Onnantól, ha mi már együtt lennénk Édesem, hiányzol, nincs rá más szó Ebben van, minden fájdalom és jó Hogy, szenvedem nélküled az időt De érkezésedig, gyűjtök még erőt Mert, ha eljön a várva várt pillanat Feléd, majd ezernyi csókom szalad Minden világtól eltitkolt, érintésem Átadom, egyetlen lángoló ölelésben! Wass Albert Dal Mikor az első csókot adtad: már az ősz osont a fák alatt, Kapirgáló szelek kutattak avar-homályban árnyakat; A fákra ráhajolt az este, s az est meséje régi volt... csókunkat fák közül kileste, és kacagott a régi hold; Felettünk fényes csillag égett, s két csillag volt a két szemed... beléje néztem: vissza-vissza nézett... és biztatott és kérdezett... Szellőt üzent az esti távol, és azt üzente: Csend legyen... S a hervadás-erezte fákról lekacagott a szerelem. Wass Albert Március Ma jött az első vad tavaszi szél szőkén lobogva és bomlott-merészen, pirosan, mint egy korai virág. Összezörögtek a fekete fák: megannyi sok titok tudója, rejtelmesen és titkolódzva súgtak… Egy rügy kidugta kíváncsi fejét, rózsaszínné mosolyodott egy felhő, valahol egy cinke hangolni kezdett egy új zenét: „Tavasz! Tavasz! Tavasz!” Este volt, és olyan volt az erdő, mint egy iskolából szabadult kamasz. Ma jött az első vad tavaszi szél szőkén lobogva, és bomlott-merészen. Szebb lett a vén föld? Nem tudom. Hiszen: én csak a te két szemedet néztem! Wass Albert Mert nagyon szeretlek Könnycsepp a szempilládon este: én vagyok. És én vagyok az a kíváncsi csillag, mely rád kacsingat és rád ragyog. A csók, a csókod, az is én vagyok. Végigálmodom az álmodat, ölelésedben én epedek el, csak én tudom minden kis titkodat. A kulcs vagyok, mely szíved rejtett zárjait kinyitja, s a nyíl vagyok, amely sivítva holttá sebzi vágyad madarát. A dal vagyok, mely belőled zokog holt mámorok tört ívén át az éjbe: s én vagyok az a sápadtság, amit éjfél után, ha bálból jössz haza, rád lehet a sarki lámpa fénye. Wass Albert Egy nap nélküled Egy nap Tenélküled, mint üres utca mely piszokfelhőben nem vezet semerre. Sötét, rút épület arcomba bámul, lélek se mozdul, csak a szél süvít a magány hágóján át. Egy nap Tenélküled, mint széles sivatag, hol fű s virág nincs, se bokor, se fa, csak kopott homok, mely öröklétbe nyúlik és feldúlt egébe egy méla napnak. Egy nap tenélküled végtelen éji táj csillagtalan világa vár bús pironkodást átgyúrni egy nap csodás pompáivá! Egy nap tenélküled egy süllyedő nap az idő gödrébe hang nélkül, mint óriási moly, amely az éjt repdesvén reménytelen keres fényt A Szerelem A Szerelem, ébenfekete éjszakák selyme, aranyló napsugaras kelme, szemekből kipattanó szikra, ajkak, forró csókkal átitatva, öleléssel varázsolnak, de vigyázz! - a kővé vált szívek, bánatot, könnyeket hoznak. A Szerelem, ébenfekete éjszakák titka, ezerszínű virágok szirma, örök rejtélye a szívnek, bódító illata, édes íze a méznek, mámoros érzések, de - tőrök és tüskék! - melyek, a lelked is megsebezhették. A Szerelem, egy pillanatnyi élet, a sorsod, a legigazabb végzet, egy kis, kölcsönkapott boldogság, itt lenn, a földi mennyország, ha valaki, élni nem tud vele, - ha bánt - a szerelem jogát nem érdemli, elvesztette. A Szerelem, nem múlik el, csak megpihen, mint kósza szellő a szirteken, hajnali harmatcseppek lesznek, tétova hulláma a tengereknek, s feléled újra, ha kipattan egy apró szikra - majd meglátod - a másik szemében, a feléd rebbenő, égő tekintetében. Érzések Hogy mi az mit irántad érzek, Mikor előttem állsz és nézlek? Leírom neked,ne mosolyogj rajta, Minden szava igaz,nincsen titka. Míg nem voltál,nem is éltem, Magányos volt csupán létem. Fájdalom volt eddig bennem, Élni sem volt már kedvem. Megismertelek,más lett minden. Szemeidbe néztem,mit is éreztem? Éreztem nyugalmat,melytől féltem, Boldogságot,mit nem reméltem. Csak mosolyogtál,voltál csendben, Néha egy egy pillantás,de éreztem. Néha egy egy szó,érzések bennem, Kérdések…most mit kell tennem? Ez az érzés mit már nem akartam, Súgtam magamnak,kérdést adtam. Szeretni?újra?menne ez?ki tudja. Ismételtem,s a választ kutattam. Kerestem végig,most is keresem, Vágytam szeretni,mégis féltem. Hinnék benned,de nem engedem, Próbálom,néha erősebb az eszem. Magadhoz öleltél,nyugtalan lettem, Azt sem tudtam,mit is éreztem. Félek tőled,még most is nagyon, Érzem hogy szeretlek,szívből,vakon. Nem tudok mit tenni, jött ez az érzés, Beléd szerettem, s eltűnt a kérdés. Hogy mi lesz ezután, nem érdekel, Úgy lesz minden,ahogyan lennie kell. Ha lenne örökké,csak érted élnék, Boldog életet is csak veled kérnék. Köszönök mindent,mert szép veled, Ha fájni is fog,köszönöm ezt neked ! Várnai Zseni Csodák csodája Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél. Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok, innám a fényt, ameddig rám ragyog, a nap felé fordítanám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem. Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! de most, de most e tündöklő sugár még rám ragyog, s ölel az illatár! Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, ahogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés.. tavasz!

Wenep Érdekességek Zoli! Az idő rabságában. A mai Guatemala területén, Petén őserdő borította sík vidékén terület el a maják városa, Seibal, amelyet 735. november 29-én megtámadott egy szomszédos város, Dos Pilos. A támadás időpontját úgy választották meg, hogy egybeessék az Esthajnalcsillag, a Vénusz fel jöttével. Seibal uralkodóját a támadók élve elfogták. Tizenkét év elteltével, a Vénusz egy alsóbbrendű együttállásakor a győztesek rituális labdajátékkal ünnepelték meg az évfordulót és egyúttal feláldozták a legyőzött uralkodót is: élő testéből kivágták a szívét. Kevés civilizáció élt ennyire az idő rabságában. A Mexikói-öböl partján élt olmékok és az oaxacai zapotékok naptárrendszereire támaszkodva a klasszikus korszak majái egy bonyolult kalendáriumot állítottak össze, amelynek a keltező dátuma i. e. 3114. augusztus 2-ának felelt meg. A maja rendszer egy 365 napból álló szoláris évet egy 260 napból álló szent évvel kombinált. Ez egy 52 szoláris évből álló ciklust eredményezett, ami szerint az adott dátumkombinációk megismétlődtek. Minden napnak volt saját neve és jelképe, amely lehetett szám, madár, négylábú állat, szín, fa és istenség. A maják figyelemmel kísérték a Hold, a Vénusz, a Mars, esetleg a Jupiter és a csillagképek körforgását is. A mindennapi élet szempontjából a 260 napos szent almanachnak volt a legnagyobb jelentősége. Ez a kalendárium 20, névvel jelölt egységből állt, melyek 13 napot tartalmaztak. Az így kapott ciklus megegyezett a női terhesség időtartamával, amelyet eredetileg valószínűleg a bábák számoltak ki. A jóslások megkönnyítésére a papok a naptárt rituális szertartásokkal kombinálták; hallucinogéneket fecskendeztek be, vért vettek a férfi nemi szervből és a nyelvből, de gyakran áldoztak embert vagy állatot is e célból. A maják olyan komolyan hittek a naptárukban, hogy 1695-ben a Chichén Itza-iak, akik a spanyolok elől előzőleg Petén őserdejébe húzódtak vissza, arra a következtetésre jutottak: előre elrendeltetett, hogy megadják magukat. Decemberben üzenetet küldtek a spanyoloknak és tudatták velük, készek elismerni vereségüket. Ezek után az 1697. március 13-án lezajlott csatában már nem volt nehéz legyőzni őket. A maják úgy hitték, hogy az események ciklusai is az idő körforgását követik. Eszerint a jelenlegi kreációs ciklikus katasztrófába fog torkollni, miként az a megelőző néggyel is történt. A maja jóslatok szerint mindez 2012. december 13-án következik be. http://wenepzoli.mlap.hu

Oldal: (Kat ide)Ingyen honnan? és mit?Wenepzoli tájékoztato ingyenesen és gyorsan!
Wenep ♣Minden ami van♣zoli - © 2008 - 2024 - wenepzoli.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat